
Hajtányozás
az Andrássy
úton |
2006.
szeptember 17-én vasárnap a Gyermekvasút részt vett a Fővárosi Autómentes
Nap című rendezvényen.
Ezen a napon a
fővárosi Andrássy utat teljes hosszában lezárták a közúti
gépjárműforgalom elől. A Gyermekvasút a Nagymező utcai
kereszteződés közelében, az egykori MÁV Központi Menetjegyiroda
előtti útszakaszon egyedi programmal várta az érdeklődőket.
Az út egyik
oldalán egy rövid hajtánypálya került felállításra
repülővágányok felhasználásával. Ezen a Gyermekvasút kézi
hajtánya közlekedett.

Kiállított
gazdasági
vasúti
szerelvény |
A hajtánypályán
egy félsorompóval kiegészített fénysorompós útátjárót is
kialakítottak. Itt – összhangban a rendezvény egyik kitűzött
céljával, amely a közúti közlekedési szabályokkal való
megismertetés volt – a vasúti átjárók használatának gyakorlására és a követendő
viselkedés elsajátítására volt lehetőség.
Az út másik
oldalán a Gyermekvasút gazdasági vasúti szerelvénye került
kiállításra. A szerelvény egy C50 típusú keskenynyomközű dízelmozdonyból és egy
személyszállító kocsivá átalakított, eredetileg termények
szállítására szolgáló kéttengelyes kocsiból állt. Gyenge
teljesítményük, valamint kis utasbefogadó képességük miatt ezek a járművek
a mindennapos forgalom lebonyolításában nem vesznek részt. Egyes
rendezvények alkalmából, rendszerint a hűvösvölgyi vontatási
telep területén közlekednek.

Félsorompóval
kiegészített
fénysorompó |
A
járműbemutatón kívül rajzversenyt, továbbá a Gyermekvasúttal
kapcsolatos kérdésekből összeállított vetélkedőket is tartottak.
A Gyermekvasút
hagyományainak megfelelően az Autómentes Nap rendezvényét is
gyermekvasutas pajtások és ifivezetők bonyolították le felnőtt
vasutas dolgozók irányítása és felügyelete mellett.
A Fővárosi
Autómentes Nap az Európai Mobilitási Hét keretében került
megrendezésre. A fővárosi önkormányzat kezdeményezése alapján 2006-ban Budapest ötödik alkalommal vett részt az
eseményen. A Gyermekvasút 2002 óta rendszeres
résztvevője a rendezvényeknek. A Gyermekvasúton kívül számos más
közlekedési cég és társadalmi szervezet rendezi meg programját a
rendezvénysorozat keretében.
|