
Ganz
motorkocsi
és mellékkocsijai |
Az első négy darab zárt
Ba sorozatú személykocsi a Ganz motorkocsik
mellékkocsijaiként érkezett 1950-ben.
Az 1950-es években
folyamatosan emelkedő utasszám – elsősorban természetesen vasárnaponként – egyre
nagyobb kapacitású szerelvények közlekedtetését tette szükségessé. A
vasútvonalon közlekedő vonatok száma tovább már nem volt növelhető, így a
szerelvények befogadóképességét kellett megnövelni. Ennek jegyében modern, a
korábbinál nagyobb teljesítményű Mk49
sorozatú dízelmozdonyokat, valamint a Ganz motorvonati szerelvények
mellékkocsijaihoz hasonló, nagy befogadóképességű
személykocsikat rendeltek.

Ba sorozatú
nyitott
személykocsi |
1963-ban nyolc
darab nagy kilátókocsi érkezett, melyeket a győri Magyar Vagon- és Gépgyár
szállított. A járművek utasterének kialakítása nagyon hasonlított az
Úttörővasúton már több mint egy évtizede közlekedő négy darab zárt személykocsi és
három motorkocsi elrendezéséhez: a kocsik két szakasszal és középen kialakított,
viszonylag tágas peronnal rendelkeznek.
A
nagy kilátókocsik oldalfalát a két évvel korábban
forgalomba állított kis kilátókocsik mintájára
építették meg. Oldalfalukon ablakkal nem rendelkeznek. A
padoknál az oldallemez helyett rácsot alkalmaztak. A nyitott
utastér szükség esetén leengedhető ponyvákkal védhető nyári
záporok vagy szeles időjárás esetén. Az utastérben
válaszfalak nincsenek, a peron szintén nyitott. A nagy kilátókocsik eredetileg a kis kilátókocsikéval megegyező
Bakn sorozatjellel, azok pályaszám-tartományába besorolva közlekedtek.

Ba sorozatú
zárt
személykocsi |
1964-ben négy darab zárt személykocsit állítottak forgalomba,
melyeket szintén a Magyar Vagon- és Gépgyárban készítettek.
Kialakításukban ezek
szinte teljesen megegyeztek a Ganz motorvonati
szerelvények összesen négy darab mellékkocsijaival. A közöttük
meglévő minimális különbségek alig észrevehetők.
A nyolc
darab nagy kilátókocsit
és a négy darab 1964-ben újonnan beszerzett téli személykocsit természetesen felszerelték az Úttörővasúton
akkorra már szabványossá vált Ganz-féle csuklós, merev fejes, félig önműködő
kapcsolókészülékkel. A nem önműködő, átmenő légfék alkalmazásának
lehetőségét is kialakították.

Ba sorozatú
személykocsikból
összeállított
szerelvény |
A
Ba sorozatú személykocsikon a kocsiszekrények alsó részét kezdettől fogva
pirosra, felső részét fehér színűre festették. A kocsik oldalán díszlécet nem
alakítottak ki, a díszléc helyét azonban eredetileg is kék színűre festették.
A járműveket
kifejezetten az Úttörővasút megrendelésére tervezték és gyártották. A más
keskenynyomközű vasutak részére nagy számban szállított
Bax sorozatú személykocsik
az Úttörővasúton eredetileg nem váltak be. Ezért az 1950-es évek
legvégén a már kipróbált középperonos
elrendezésű, kocsik közötti átjáró nélküli, egyedi tervezésű járművek
megrendelése mellett döntöttek.

Ba sorozatú
személykocsik
Széchenyi-hegy
állomáson |
A járművek forgalomba
állításuk óta keveset változtak. A nagy kilátókocsik homlokfalán – a zárt
kocsikhoz hasonlóan – ablakokat létesítettek. Így javították a
szerelvények átláthatóságát. A kocsikon eredetileg beépített
zárlámpákat az időszakos nagyjavítások során eltávolították. A
díszléceket, illetve azok helyét az 1980-es és '90-es években a
kocsik fényezésénél nem emelték ki, majd visszatértek az eredeti
színtervhez. A
zárt kocsik utasterét a téli hónapokban eredetileg fa- és
széntüzelésű kályhákkal fűtötték. Egy 2001-ben kezdődött program
keretében a kocsikat légbefúvásos rendszerrel
látták el. Az utastér fűtése kényelmesebbé és a környezetet
kevésbé terhelővé vált. A kályhák helyén felszabaduló részen
néhány új ülőhelyet alakítottak ki.

Nosztalgia
motorkocsi
nagy
kilátókocsival |
A négy darab
motor-mellékkocsi és a tizenként darab 1963-1964-ben gyártott személykocsi a mai
napig közlekedik a Gyermekvasúton. Szinte kizárólag ezekből a járművekből
állítják össze a menetrend szerint közlekedő
személyvonatok szerelvényét. |