A Gyermekvasút nyomában
• Esemény dátuma: 2010. augusztus 19. csütörtök
2010. augusztus 19-én csütörtökön este ismét megrendezésre kerül a hagyományos teljesítménytúra éjszakai változata a Gyermekvasút környékén.
A túra útvonalát ezúttal is 20 kilométer hosszban Hűvösvölgytől Széchenyi-hegyig jelölik ki. Érinteni fogja a Gyermekvasút valamennyi állmását és a környék főbb látványosságait.

Éjszakai teljesítménytúrázok az egyik ellenőrző pontnál
A rajt a szokásos helyen, a hűvösvölgyi Gyermekvasutas Otthonépületnél lesz. 19:00-től 21:00 óráig várják és indítják a résztvevőket.
Az indulók a rajtnál ellenőrző lapot és tájékoztató füzetet kapnak. A füzet részletes, szöveges túraleírást és térképvázlatot is tartalmaz.
A nevezési díj 900 Ft. Tizennégy éven aluli gyermekek, diákok, szervezett természetjárók, nyugdíjasok nevezési díja 800 Ft. Jelenlegi és volt úttörő- és gyermekvasutas pajtások 600 Ft nevezési díj megfizetésével, gyermekvasúti ifivezetők díjmentesen vehetnek részt a túrán. A részvételi díj magába foglalja a túraleírás költségét, valamint a Hűvösvölgybe való visszautazás menetdíját is.
A túra éjszakai jellege miatt szükséges, hogy a résztvevők jól működő elemlámpával rendelkezzenek és a hűvös éjszakai viszonyoknak megfelelően öltözve induljanak el. Hasznos lehet még a Budai-hegység turistatérképe és egy iránytű.
A kijelölt ellenőrző pontokat az előírt sorrendben kell teljesíteni. Minden ponton szervezők fogadják a túrázókat, akik a pont érintésének igazolásán túl információval és segítséggel is a részvevők rendelkezésére állnak.

Éjszakai vonat Szépjuhászné állomáson
A túra több pontján lesz mód ivóvizet vételezni. Az egyik ellenőrző ponton frissítőt is kapnak a résztvevők. A vasútállomásokon az ellenőrző pont nyitvatartása idején a mellékhelyiségek használhatók.
A teljesítménytúra szintideje hét óra. Az ezen belül célba érkezők emléklapot és kitűzőt kapnak ajándékba.
A célban, Széchenyi-hegy állomáson minden résztvevőt meleg étellel várnak.
Széchenyi-hegy állomástól a teljesítménytúra alkalmából közlekedő éjszakai vonatokkal lehet visszatérni Hűvösvölgybe. Onnan a BKV éjszakai vagy első hajnali járataival lehet továbbutazni. Az éjszakai vonatok menetrend szerint 0:30-kor, 2:30-kor és 4:20-kor indulnak Széchenyi-hegy állomásról.
Az éjszakai vonatozásról lemondó résztvevők a Normafától induló és az Eötvös úton közlekedő 990-es jelzésű éjszakai autóbusszal is hazaindulhatnak.
A túrát menet közben feladó résztvevőket kérjük, hogy az utolsóként érintett ellenőrző ponton tájékoztassák a szervezőket arról, hogy nem folytatják a túrát. A menetrendben meghirdetett vonatokkal természetesen ők is visszatérhetnek Hűvösvölgybe.

Teljesítménytúrázók Szépjuhászné állomáson
A Gyermekvasút nyomában című teljesítménytúra éjszakai változatát minden évben augusztus 19-én, nappali változatát – az éjszakaival ellenkező útirányban – március 15-én rendezzük. A következő rendezés tehát 2011. március 15-én hétfőn lesz.
» Vissza az eseménynaptárhoz...
| Figyelem! A cikk érvényessége lejárt. Néhány részlet időközben megváltozhatott, melyek aktualizálására már nem kerül sor. |
2010. augusztus 19-én csütörtökön este ismét megrendezésre kerül a hagyományos teljesítménytúra éjszakai változata a Gyermekvasút környékén.
A túra útvonalát ezúttal is 20 kilométer hosszban Hűvösvölgytől Széchenyi-hegyig jelölik ki. Érinteni fogja a Gyermekvasút valamennyi állmását és a környék főbb látványosságait.

Éjszakai teljesítménytúrázok az egyik ellenőrző pontnál
A rajt a szokásos helyen, a hűvösvölgyi Gyermekvasutas Otthonépületnél lesz. 19:00-től 21:00 óráig várják és indítják a résztvevőket.
A Gyermekvasutas Otthonépület tömegközlekedési eszközökkel a Moszkva tér felől a 61-es jelzésű villamossal közelíthető meg. Szabad parkolóhely csak korlátozott számban áll rendelkezésre, azonban a közelben található az éjjel-nappal üzemelő hűvösvölgyi P+R parkoló.