A Gyermekvasút napja

• Hír dátuma: 2012. április 14. szombat

2012. április 14-én szombaton ismét megrendeztük a hagyományos kisvasúti napot a Gyermekvasúton.



A Gyermekvasút nosztalgiazenekara


A Gyermekvasút napja hagyományosan a Kárpát-medencei Kisvasutak Napjai című rendezvénysorozat évadnyitó rendezvénye. Rendszerint minden év áprilisának második szombatján rendezzük.

A kisvasúti nap reggelén térzenével fogadtuk az érdeklődőket Széchenyi-hegy állomáson. A program hivatalos kezdetéig a Gyermekvasút nosztalgiazenekara játszott.

A rendezvény ünnepélyes zászlófelvonással kezdődött. Majd Mosóczi László, a MÁV Zrt. vezérigazgató-helyettese köszöntötte a résztvevőket.

Az előzetes tervekkel ellentétben idén is indítottunk kisvasúti napi különvonatot, mellyel a résztvevők először Vadaspark megállóhelyig utaztak. A különvonatot a 2011-ben modernizált Mk45 sorozatú dízelmozdony továbbította. Szerelvényébe a kis- és nagy szalonkocsit, a tárgyalókocsit és egy hagyományos személykocsit sorozták be.



Kisvasúti napi különvonat Szépjuhászné állomáson


A kisvasúti napi program keretében erdei sétára és a Budakeszi Vadaspark meglátogatására invitáltuk vendégeinket. A vezetett kirándulás Vadaspark megállóhelyről indult. A megállóhelyet néhány évvel ezelőtt azzal a céllal létesítettük, hogy a vadaspark a korábbinál kényelmesebb, a Budakeszi-erdőben vezető sétával legyen megközelíthető.

A vadasparkban tett rövid látogatás után az erdei séta Szépjuhászné állomáshoz vezetett. Innen a kisvasúti napi különvonattal lehetett továbbutazni Hűvösvölgybe.

Az ebédet a Gyermekvasutas Otthonépületben lehetett elfogyasztani.

Ezt követően a délután hátralévő részében Hűvösvölgyben kínáltunk érdekességeket. A vontatási telep és fűtőház szabadon látogatható volt. Kiállítva megtekinthetők voltak a forgalomban éppen részt nem vevő járművek – köztük a kialakítás alatt álló kerékpárszállító kocsik.

Látogatható volt a Gyermekvasutas Múzeum és a Gyermekvasutasokért Alapítvány modellező szakkörének kiállító terme. Az állomás előtti téren egy veterán autóbusz volt kiállítva.

Előzd meg a Gyermekvasutat

A Gyermekvasút napjához kapcsolódóan a Zöldgömb Sport Klub idén is megrendezte erdei sportversenyeit. Köztük a hagyományos erdei futóversenyt Előzd meg a Gyermekvasutat! címmel.

A Széchenyi-hegytől Hűvösvölgyig tartó 7,5 km-es és a Szépjuhásznétól Hűvösvölgyig tartó – gyerekeknek kiírt – 2,5 km-es távon az indulók valóban az egyik menetrend szerinti személyvonatot próbálták megelőzni. Mint általában, idén is a futók győztek, azaz a versenyszám győztesei a vonatot megelőzve érkeztek meg Hűvösvölgy állomásra.

Ajándéküzlet Széchenyi-hegy állomáson

Széchenyi-hegy állomáson rövidesen újra megnyílik az ajándéküzlet. A Hűvösvölgyben, a Gyermekvasutas Múzeum előterében működő ajándékbolthoz hasonlóan a Gyermekvasutat bemutató kiadványokat, kisvasúttal és nagyvasúttal kapcsolatos ajándéktárgyakat kínálnak. A kisvasúti nap alkalmából az ajándéküzletet egy napra előzetesen megnyitották.

Partnereink honlapja:
A Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány
Nosztalgia menetrendszerinti és különjáratok
Zöldgömb Sport Klub


» Vissza a hírekhez

 Figyelem! A híreket publikálás után nem módosítjuk. Néhány információ idővel elavulttá válhat, ugyanis az az oldalt nem aktualizáljuk.