Felavattuk az új gyermekvasutasokat
• Hír dátuma: 2012. június 23. szombat
2012. június 23-án szombaton délelőtt több mint kétszáz új pajtást avattuk gyermekvasutassá.

Gyermekvasutas avatás
A 2011 őszi és 2012 tavaszi gyermekvasutas tanfolyamot sikeresen elvégző pajtásokat a sok évtizedes hagyományokat követve, ünnepélyes külsőségek között avattuk gyermekvasutassá.
Hasonlóan nagy létszámot – több mint kétszáz főt – a Gyermekvasút történetében még nem avattunk. Legutóbb az 1970-es években volt rá alkalom, hogy egy év alatt ilyen sokan végezzék el a tanfolyamot és váljanak gyermekvasutassá.
Az avatási ünnepséget a Hűvösvölgy állomás előtti téren rendeztük. A két tanfolyam osztályonként sorakozott fel a Gyermekvasút vezetősége, a Gyermekvasutasokért Alapítvány képviselői és a meghívott vendégekkel szemben. A szülők és érdeklődők ugyancsak a helyszínen kísérhették figyelemmel az ünnepség menetét.
Az avatandó pajtások közösen tettek fogadalmat. Pál László, a MÁV Zrt. infrastruktúráért felelős vezérigazgató-helyettese köszöntötte és fogadta őket hivatalosan gyermekvasutassá.
A tanfolyami vizsgákon kiváló eredményt elérő pajtásoknak a Gyermekvasút vezetője adta át a dicsérő oklevelet és a vele járó tárgyjutalmat.
Az avatás alkalmával köszöntük meg a nyilvánosság előtt a Gyermekvasutasokért Alapítványt legjelentősebb mértékben támogató cégek felajánlását és munkáját.

Az úttörővasutas nosztalgiazenekar játszik
Az avatás előtt és után az úttörővasutas nosztalgiazenekar játszott a Hűvösvölgy állomás előtti téren. Térzenével tették még különlegesebbé és emlékezetesebbé a mai gyermekvasutas avatást.

A különvonat Szépjuhászné állomáson
Az ünnepséget követően, a kora délutáni órákban lehetőséget biztosítottunk az újonnan avatott pajtásoknak, szüleiknek és meghívott vendégeiknek, hogy közösen utazást tegyenek a Gyermekvasúton. Tekintettel az igen nagy létszámra, az utazáshoz különvonatot indítottuk Hűvösvölgytől Széchenyi-hegyig, majd vissza Hűvösvölgy állomásra.

Juhász László a Datapress Kft. ügyvezető igazgatója a támogatást elismerő oklevéllel

Pál László vezérigazgató-helyettes a MÁV Zrt. nevében gyermekvasutasokká fogadta a sikeresen vizsgázókat

Hájas Róbert Sándor a HRS-Traffic Kft ügyvezetője veszi át a díszoklevelet dr. Tancsik Rudolf kurátortól

Ungvári Csaba a MÁV-Start vezérigazgatója köszönti a felavatott gyermekvasutasokat
Partnereink honlapja:
MÁV-START Zrt.
DATAPRESS Informatikai Szolgáltató Kft.
HRS-TRAFFIC Kft.
» Vissza a hírekhez

A MÁV-START Zrt. a gyermekvasutasok szabadidős tevékenységének hasznos és tartalmas eltöltéséhez ad évek óta jelentős támogatást.
Ungvári Csaba vezérigazgató az elismerést megköszönve, beszédében kiemelte, hogy a Gyermekvasút nyitottá teszi a gyerekek gondolkodását a műszaki területek, különösen a vasúti szakmák felé, így a vasutas utánpótlás nevelésben is komoly szerepet tölthet be.
A céget 2007-ben alapították. Feladata az egykori Magyar Államvasutak személyszállítási tevékenységének átvétele és folytatása volt a megváltozott, versenyre épülő piaci környezetben. Belföldi (elővárosi és távolsági), valamint nemzetközi személyszállító vonatokat egyaránt közlekedtet.
A gyermekvasutasok precíz, szabályszerű, odaadó szolgálatellátása, mint mindenki számára követendő példa keltette fel a HRS-TRAFFIC Kft. vezetőjének figyelmét.
Cége egy éve működő sikeres hazai mikro vállalkozás, melynek gazdasági mutatói az alapítás óta folyamatosan növekvő tendenciát mutatnak. A Társaság ügyvezető igazgatója hiszi, hogy sikereik többek között annak köszönhető, hogy idehaza, élőmunkával, több családnak megélhetést biztosítva, magyar terméket állítanak elő hazai beszállítókra építve. A Társaság fő tevékenysége, mely bevételeinek közel 70% jelentik a vasúti mobil forgalomirányító jelzőeszközök gyártásából származik. Kiemelt megrendelő partnere a MÁV Zrt., akinek idén már a 2000. vasúti kézi jelzőlámpát örömmel adhatta át a Cég. A Vállalkozás valamennyi dolgozója elkötelezett a magyar vasút mellett, melyet mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy minden lámpát egyedileg, kézzel, emberi erővel és nagy odaadással készítenek. A HRS-TRAFFIC Kft. a gyermekvasutasok sok esetben felnőtteket is megszégyenítő példás helytállása elismeréseként, támogatásként éves eredménye 1 %-át ajánlja fel az alapítványnak, valamint a Gyermekvasút állomásait és mozdonyait új, korszerű kézi jelzőlámpákkal szerelte fel.
A több mint 60 éves Gyermekvasút életében komoly technikai újítást jelentenek a napokban üzembe álló menetjegy kiadó számítógépek. A Gyermekvasút számára, szem előtt tartva azt, hogy a gépeket 10-14 éves gyerekek kezelik majd, felajánlották, hogy térítésmentesen kifejlesztik a jegykiadó gép programját, mely könnyen kezelhető, ezzel is segítve őket a pénztárosi szolgálat ellátásában. A fejlesztő DATAPRESS Kft. évek óta díjmentesen üzemeltette és javította a meglévő, mára elavult jegykiadó gépeket, a sikeres együttműködés eredménye, hogy felajánlották az új gépek díjmentes karbantartását is. A gépek próbaüzeme már megkezdődött. A gyermekvasutas pajtások és a felnőtt dolgozók oktatása folyamatban van. Az új gépek üzembe állítása a nyár végén várható, ekkor lesznek kézbe vehetők a velük nyomtatott, újfajta gyermekvasúti menetjegyek.
A DATAPRESS Kft. fő tevékenysége a MÁV csoport belföldi és nemzetközi személyszállítással, menetjegy és helyjegy értékesítéssel kapcsolatos informatikai fejlesztéseinek megoldása. A MÁV-START Zrt.-nél jelenleg közel 230 telephelyen 530 db elektronikus jegykiadó belföldi és nemzetközi pénztári berendezésük üzemel. Cégük szállította és telepítette a belföldi helyfoglaláshoz az állomási szervereket és a működtető szoftvereket. Ezek képezik a belföldi és nemzetközi menetjegy és helyjegy kiszolgálás alapját. A berendezések gyártását, üzembe helyezését és karbantartását is végzik. Folyamatosan részt vesznek a rendszer továbbfejlesztésében is.

| Figyelem! A híreket publikálás után nem módosítjuk. Néhány információ idővel elavulttá válhat, ugyanis az az oldalt nem aktualizáljuk. |