
János-hegyi
Erzsébet-kilátó |
A János-hegy tetején, Budapest legmagasabb pontján,
527 méter tengerszint feletti magasságban áll az Erzsébet-kilátó.
A kilátóból télen és nyáron egyaránt
csodálatos kilátás nyílik Budapestre és a környező településekre. Igazán tiszta időben szabad
szemmel akár a 77 kilométerre lévő hegycsúcsok is láthatók. A
látóhatár Ceglédig, Székesfehérvárig, a Pilis és Mátra
hegységekig terjed.
A kilátó egész éven át nyitva tart. Díjmentesen látogatható.

A közelben
található
erdőőri
lak |
A
kilátótorony 23,5 méter magas, teraszos elrendezésű, neoromán
stílusú. Összesen hat, felfelé haladva egyre kisebb átmérőjű
szintje van. Az alsó két szintje zárt, a következő három szinten
egy-egy körterasz található, legfelső szintje felülről teljesen
nyitott.
A
legalsó szint műszaki berendezéseknek és a kilátó
üzemeltetéséhez szükséges helyiségeknek ad helyt, a nagyközönség
előtt nincs megnyitva.
Az
első emeleten található zárt körfolyósón a János-hegy és az
Erzsébet-kilátó történetét bemutató tárlat tekinthető meg.

Erzsébet-kilátó
a XX. század
első
felében |
Az
épület tetejére egy körülbelül száz lépcsőből álló csigalépcső
vezet fel. A lépcsőházban kisebb pihenő-kilátófülkéket
alakítottak ki. A teraszok egyre kisebb átmérőjűek, azonban
egyre szélesebb panorámát kínálnak.
A János-hegy már a XIX.
században a budapestiek kedvelt kirándulóhelyévé vált. A mai,
kőből épült kilátó helyén korábban fából épült messzelátó állt.
1882-ben Erzsébet királyné
több alkalommal is tett kirándulást a János-hegy tetejére.

Erzsébet-kilátó
a XX. század
második
felében |
Kőből épült
kilátót már 1885-ben szerettek volna építeni a János-hegy
csúcsán. Az építkezés magas költségei miatt húzódott a tervek
valóra váltása. Végül a
Magyar Turista Egyesület kezdeményezésére, a
szállodatulajdonosok ipartestületének anyagi támogatásával, a
fővárosi polgárok adakozásával és Budapest Székesfőváros
Önkormányzatának forrásaival sikerült előteremteni a szükséges
összeget.
A kilátó
tervezésére nem írtak ki pályázatot. A tervek elkészítésével
Kluzinger Pál mérnököt bízták meg. A tervek elbírálására Schulek
Frigyest, a Műegyetem tanszékvezetőjét kérték fel. Az építkezés
1908-ban kezdődött meg. Az építkezés megkezdése után a kilátó
felső szintjeit Schulek Frigyes újratervezte.

Az
első
szinten
berendezett
tárlat |
Az épület
jórészt édesvízi mészkőből és homokkőből épület. Az építőanyagot
a közeli Hármaskút-tetőig – azaz a Libegő mai végállomásának
helyéig – közúton, onnan egy ideiglenesen lefektetett vágányon
csörlőzve szállították az építkezés helyszínére.
A kilátót 1910.
szeptember 8-án nyitották meg. Sokak régi vágya vált valóra
azáltal, hogy Budapest legmagasabb pontján kőből épült kilátó
várta a kirándulókat. Az épület nagyszerűsége kifejezte
névadója, Erzsébet királyné iránt általánosan érzett
tiszteletet.

Kilátás
az Erzsébet-kilátó
negyedik
szintjéről |
Az épület
kezdetben nem csak az erdőjáró turistákat szolgálta. Hosszú
ideig meteorológiai állomás is működött benne.
1923-ban a
kilátó közelében erdőőri lakot építettek. A korábban a kilátó
legalsó szintjén lakó, a fővárosi önkormányzat alkalmazásában
álló kilátóőrt átköltöztették az új épületbe. Az épület a mai
napig megtekinthető, bár kilátóőr már nem lakik benne. A kilátó
őrzésével megbízott biztonsági szolgálat dolgozóinak szolgálati
helyisége ismét a kilátó legalsó szintjén található.
1931-ben a
kilátó környékét rendezték. Ekkor alakították ki a kilátóhoz
vezető és azt körülvevő teraszt. A teraszon szilárd burkolatot
alakítottak ki, padokat helyeztek el.

János-hegyi
Erzsébet-kilátó |
Az évtizedek
során elhasználódott épület felújítását 2001 és 2005 között
végezték. Az Erzsébet-kilátó épületén kívül felújították a
Hármaskút-tetőtől a kilátóhoz vezető műutat és lépcsősort és a
közeli erdőőri lakot is. A kilátó előtti teret díszburkolattal
látták el. A kilátót új díszkivilágítással látták el.
Az Erzsébet-kilátó a Gyermekvasút János-hegy állomásától indulva erdei sétaúton, majd
műúton közelíthető meg. A sétaút érinti a
Zugligeti Libegő felső végállomását is, amely a
Hármaskút-tetőn található.
Télen a
Gyermekvasút vonatai János-hegy állomástól Szépjuhászné állomáson át egészen
Hárs-hegy állomásig szinte folyamatosan szemmel követhetők a kilátó
felsőbb szintjeiről. Nyáron a
vonatokat a fák lombozata bizonyos pontokon természetesen eltakarja. Érdekes
látványosság a kilátóból vagy a hozzá vezető erdei sétaút alkalmas
pontjairól figyelemmel kísérni a vonatok közlekedését, esetleg végignézni az ellenkező irányú vonatok találkozását
Szépjuhászné állomáson.
|