MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút
[Kezdőoldal] [Menetrend] [Díjszabás] [Elérhetőség]

[Hírek a Gyermekvasútról]

FELÚJÍTOTT KÉT SZEMÉLYKOCSI FUTÓPRÓBÁJA

Futópróbára előkészített szerelvény a vontatási telepen
Futópróbára
előkészített
szerelvény a

vontatási telepen

2001. október 31-én szerdán tartották a Gyermekvasút két személykocsijának futópróbáját. A kocsikon elvégezték az esedékes nagyjavítást, illetve korszerűsítették őket.

2001 nyarán összesen négy zárt személykocsi felújítását kezdték meg. Az első két elkészült kocsi a sikeres futópróba után a Közlekedési Főfelügyelet által kiadott engedély alapján közlekedhet ismét a Gyermekvasúton.

Futópróbáról visszaérkező szerelvény
Futópróbáról
visszaérkező
szerelvény

A személykocsikon négy évenként kell nagyjavítást végezni. Ennek keretében a személykocsik most némileg új fékrendszert is kaptak. A kocsik utasterének fűtését elektronikus vezérlésű, légfűtéses rendszerre cserélték, melyhez a szükséges energiát a korábban használt fa- és széntüzelésű kályhák helyett egy-egy gázolajkazán szolgáltatja. Megújult a járművek utastere; az eddigi 56 ülőhellyel szemben 64 ülőhely áll rendelkezésre.

Felújított és még felújítás alatt álló személykocsik
Felújított
és még felújítás
alatt álló
személykocsik

A kocsiszekrények felújítását a hűvösvölgyi vontatási telepen, a forgóvázak felújítását a MÁV más szakműhelyében végezték.

Némileg új festést is kaptak a fővizsgázott kocsik. A korábbi – a kocsiszekrény alsó fele piros, az ablakok vonalában fehér – színezést kiegészítették az ablakok alatt húzódó díszléc kékre, a kocsi tetejének ezüstös színűre való festésével. Ez a színterv megegyezik a járművek eredeti festésével.

Állópróba a hűvösvölgyi fűtőházban
Állópróba
a hűvösvölgyi
fűtőházban

A futópróbát megelőzően állópróbát tartottak, ahol a vizsgabiztosok álló helyzetben, szerelőaknára állítva megvizsgálták a kocsik berendezéseit. A futópróbára szolgálati vonatként közlekedtetve került sor Hűvösvölgytől Szépjuhásznéig és vissza.

A 2001-ben felújított és korszerűsített négy személykocsi 1950 óta közlekedik a Gyermekvasúton. Eredetileg két motorkocsi mellékkocsijaiként teljes motorvonati szerelvényeket alkottak. A motorkocsik forgalomból való kivonása után a kocsikat egyszerű személykocsikként használják.

A hasonló kivitelben készült, 1964 óta közlekedő további négy darab zárt személykocsi nagyjavítása és korszerűsítése 2002-ben esedékes.

[Az Úttörővasút Ganz motorkocsijai]
[Ba sorozatú személykocsik]
[Fejlesztési tervek]
[Gyermekvasút járművei]
[Zárt személykocsik felújítása]

[Hírek a Gyermekvasútról]

[Lap tetejére]

[Kezdőoldal] [Menetrend] [Díjszabás] [Elérhetőség]