
A
laborkocsiban
kialakított
munkahely |
A Gördülő
tanösvény című program a Remetekertvárosi Általános Iskola
(Remetevárosi Zöld Iskola) és a Gyermekvasút közös szolgáltatása,
melyet elsősorban általános- és középiskolás csoportok
vesznek igénybe.
A
program keretében kétszer 45 perces foglalkozások tarthatók. A
látogatók a Gyermekvasút Hűvösvölgy állomásáról a Széchenyi-hegyre
utaznak. Az utazás alatt a laborkocsi teljes felszerelésének
használatával, képzett szakoktató segítségével a gyerekek a
tantervbe és a környezeti nevelés elveibe egyaránt illő biológia,
földrajz és egyéb természeti tárgyak anyagával
ismerkedhetnek.

Mikroszkópos
vizsgálat
a laborkocsiban |
A
kisvasút egyik személykocsijában
berendezett mozgó laboratórium alkalmas egyszerű kémiai vizsgálatok
elvégzésére, mikroszkópi, kőzetvizsgálati gyakorlatokra, növény-
és állathatározásra, a vizsgálati anyag rendszerezésére,
feldolgozására egyéni és kiscsoportos munkában egyaránt.
A
laborkocsiban nyolc munkahelyet alakítottak ki, ahol egy-egy
asztalnál négy fő zavartalanul vizsgálódhat, dolgozhat. A
foglalkozások keretében a tanulók forgószínpad-szerűen
minden asztalhoz eljutnak, és a korosztálynak megfelelően
kiadott feladatokat megoldják. A munka végén közösen értékelik
ki a szakoktató segítségével az elvégzett feladatokat.

Foglalkozás
a laborkocsiban |
A
tanulási lehetőségen kívül a Gyermekvasút a résztvevők étkeztetését
is megszervezi az állomások közelében található éttermekben, szalonkocsiban
vagy a Gyermekvasutas Otthonépületében. A hűvösvölgyi
gyermekvasutas tábor területén szállás is foglalható.
Az üzemi
viszonyok figyelembevételével a laborkocsi a megrendelő által megjelölt vonattal közlekedik. A
kocsi bármelyik állomáson félreállítható, hogy a programot
erdei kirándulással vagy a környékbeli látványosságok
felkeresésével lehessen színesebbé tenni.
A
programot a Remetekertvárosi Általános Iskolánál (1028
Budapest, Máriaremetei út 71.) telefonon az (1) 275 8675
számon lehet megrendelni. A tanösvény
igénybevételének díját a vonat indulása előtt, készpénzben
kell kiegyenlíteni.
A
laborkocsi egyéb célú – a Gördülő tanösvény című
programtól független – közlekedtetése a
Gyermekvasút vezetőségénél
írásban (levélben vagy faxon) rendelhető meg. Megrendelés előtt,
előre egyeztetett időpontban a
laborkocsi a hűvösvölgyi vonatási
telep területén megtekinthető. |