
Különvonat
Virágvölgy
állomáson |
2007. április
14-én szombaton került megrendezésre a hagyományos kisvasúti nap
A Gyermekvasút napja címmel.
A kisvasúti
napon a Gyermekvasút rendszerint különvonatozással, valamint a
környék látványosságainak egyikéhez szervezett rövid erdei
kirándulással várja a résztvevőket.
Ebben az évben
a kisvasúti napi különvonat szerelvénye a nemrégiben felújított
nagy kilátókocsikból, valamint az egyik Mk45 sorozatú
dízelmozdonyból került összeállításra.
A kisvasúti
napra összesen 486 vendég váltott részvételi jegyet. Az
eredetileg négy kocsisra tervezett különvonat hat kocsival
közlekedett. A mindennapos forgalomban ilyen összeállítású –
ilyen hosszú – szerelvények nem vesznek részt.

Térzene
Széchenyi-hegy
állomáson |
A kisvasúti nap
résztvevőit térzenével fogadták a
Széchenyi-hegy állomáson. A
térzenét a ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskola fúvószenekara
szolgáltatta Vass Imre karnagy vezetésével.
A rendezvény
megnyitásaként ünnepélyes keretek között felvonták A Magyar
Közlekedési Közművelődésért Alapítvány zászlóját. A Gyermekvasút
és az alapítvány vezetői rövid beszédben köszöntötték a
résztvevőket. Ezzel megnyitották a 2007. évi Kárpát-medencei
Kisvasutak Napjai című rendezvénysorozatot.
A résztvevők a
különvonattal a néhány éve létesített Vadaspark megállóhelyig
utaztak, ahonnan rövid erdei sétát tettek a Budakeszi Vadasparkhoz.

Motoros
pályakocsik
Szépjuhászné
állomáson |
A Vadaspark főbejárata közelében
borkóstolóval, némi kísérővel, valamint tombolával várták a
kisvasúti nap résztvevőit.
A vendégeket
egy korhűen felújított omnibusz, valamint egy gumikerekű közúti
kisvonat szállította tovább Szépjuhászné
állomásra, ahonnan a különvonattal folytatták útjukat
Hűvösvölgy állomásig.
A különvonatot
a Gyermekvasút két motoros pályakocsija követte. A kiskocsikon egy-egy
állomásközben való utazás lehetőségét a kisvasúti napra
részvételi jegyet váltó vendégek közül sorsolták ki indulás
előtt Széchenyi-hegy állomáson.
Hűvösvölgyben a
Gyermekvasutas
Otthonépületben ebéddel, a
Gyermekvasutasokért Alapítvány modellező szakkörének kiállító
termében vasútmodell-bemutatóval, a hűvösvölgyi vontatási
telep területén járműbemutatóval várták a kisvasúti nap
résztvevőit.
Az esemény a
Gyermekvasutasokért Alapítvány, A Magyar Közlekedési
Közművelődését Alapítvány,
valamint a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút közös
szervezésében került lebonyolításra.
Kapcsolódó
programok

Gumikerekű
közúti
kisvonat |
A
Zöldgömb Sport Klub A Gyermekvasút napján rendezte
hagyományos Előzd meg a Gyermekvasutat! című futóversenyét,
valamint a kapcsolódó futó-, gyalogló- és kerékpárversenyeket a
Budai-hegységben, a Gyermekvasút környékén.
A Gyermekvasút
napján Szépjuhászné állomás és a Budakeszi Vadaspark között
egész nap omnibusz és gumikerekű közúti kisvonat közlekedett.
|