
Éjszakai
vonat
Széchenyi-hegy
állomáson |
2005
augusztus 19-éről 20-ára virradó éjjel ismét megrendezték a
hagyományos éjszakai teljesítménytúrát A Gyermekvasút
nyomában címmel.
A
túra útvonalát a hűvösvölgyi Gyermekvasutas Otthonépülettől a
Széchenyi-hegy állomáson kijelölt célig jelölték ki. A nyomvonal
érintette a Gyermekvasút állomásait
és a környék néhány nevezetességét. Az
induláskor minden résztvevő részletes írásos és térképes
túraleírást kapott.
A
húsz kilométeres távot hat óra szintidőn belül kellett
teljesíteni. A célba érkezőket meleg étellel várták. A túra
teljesítését emléklappal ismerték el. A résztvevők egy-egy, a
Gyermekvasút járműveit ábrázoló
ajándék kitűzőt kaptak ajándékba.
A
nevezési díj magában foglalta a Hűvösvölgy állomásra való
visszautazás lehetőségét. Széchenyi-hegy állomásról hajnalban
kétszer indult vonat, melyek a Hűvösvölgyből a Moszkva tér felé
tovább induló éjszakai autóbuszjáratokhoz csatlakozva közlekedtek.
A
rendezvényt a Gyermekvasút és a Gyermekvasutasokért
Alapítvány modellező szakköre
bonyolította le.
A
túra nappali változatát a Széchenyi-hegy állomástól Hűvösvölgyig
minden év március 15-én rendezik az éjszakaival megegyező
útvonalon, azonban ellentétes irányban.
|