
Gyermekvasutas
Múzeum
bejárata
Hűvösvölgyben |
A
Gyermekvasutas Múzeum a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút és az egykori Úttörővasút tárgyi emlékeinek gyűjteménye.
A múzeum
Hűvösvölgy állomás épületében kapott helyet. Bejárata az állomás
első vágánya melletti peronon található.
A múzeumban tárgyi és képi
emlékeket őriznek, amelyek a kisvasút építésének kezdetétől a több évtizedes,
változatos múlton keresztül egészen a közelmúltig felidézik
és bemutatják a Gyermekvasút történetét.

A múzeum
kiállítóterme |
A múzeum 1992 óta működik.
Az Úttörővasút által gyűjtött tárgyakat korábban csak a kisvasútra érkező
hivatalos vendégek tekinthették meg. A gyűjteményt az egykori üzemfőnökségi
épületben – mai nevén Gyermekvasutas Otthonépület – kialakított
kiállító teremben őrizték.
A folyamatosan bővülő
gyűjtemény időnként megújuló elrendezésben kerül bemutatásra.
A tárlókban
fényképek, dokumentumok és a kisméretű tárgyak kaptak helyet. Archív fényképek
mutatják be az Úttörővasút építését, az időközben a
forgalomból kivont járműveket, a megszüntetett vagy
átalakított szolgálati helyeket és egyéb létesítményeket.

A kiállított
jegynyomtató
gép |
A vasútüzem
története mellett természetesen az egykori úttörő-, később
gyermekközösség fejlődése is nyomon követhető. Számos fénykép,
használati és egyéb tárgy idézi az egykoron szolgálatot teljesítő
úttörő- és gyermekvasutasokat, valamint a vasút felnőtt dolgozóit.
A szolgálattal töltött hétköznapokat bemutató tárgyak mellett a közös
csillebérci és hűvösvölgyi táborozások, kirándulások, külföldi
utazások, avatások és ballagások emlékei is helyet kaptak.
A tárlók között
tekinthetők meg a többségében muzeális értéket képviselő, nagyobb méretű
kiállítási tárgyak. Megtalálható a múzeumban egy régi jegynyomtató gép, amely a MÁV Menetjegynyomdában üzemelt.
Hosszú időn át az Úttörővasút részére is készítettek vele kéregjegyeket,
melyeket az állomási személypénztárakban használtak.

Egykori
távbeszélő
készülék |
Az állomási
forgalmi irodákban és más szolgálati helyeken korábban használt induktoros engedélykérő távbeszélő
készülékek
(állomásközi telefonok) közül több is helyet kapott a kiállító
teremben.
A Gyermekvasút két régi
kincse, az Úttörővasút első motorkocsija (a „Kis Piri”), az egyik Ganz motorkocsi és az egyik, még ma is
közlekedő személykocsi óriásmodellje szintén
megtekinthető a múzeumban.
A Gyermekvasutas Múzeumban
megtekinthető kollekción kívül a Gyermekvasúton más muzeális értékek, a
Közlekedési Múzeum védelme alatt álló, rendszeresen közlekedő járművek
is megtalálhatók. Közöttük legjelentősebb a Lillafüredi Állami Erdei Vasútról
származó, nyaranta vasárnaponként, valamint a Gyermekvasút rendezvényei alkalmából menetrendszerinti forgalomban közlekedő
nosztalgia motorvonati szerelvény egyedülálló
dízel motorkocsija és
mellékkocsijai, melyek az 1990-es években kapott teljes felújítás óta közlekednek
a Gyermekvasúton.

Kiállított
motorkocsi-
modellek |
A múzeum
szombat, vasárnap és ünnepnapokon 9:00-től 17:00 óráig tart nyitva.
Munkanapokon csoportok előzetes
bejelentés alapján látogathatják a múzeumot. A látogatásról a Gyermekvasút
csomóponti főnökével lehet egyeztetni e-mailben az
info@gyermekvasut.hu címen
vagy telefonon a (06 1) 397 5392 számon.
|