Csoportos utazás

Előzetes helyfoglalás csoportos utazás esetén:
Telefon: (1) 397 5394

» Bejelentőlap csoportos utazás elszámolásához...

A vonatok korlátozott utasbefogadó-képessége miatt javasolt, hogy a húsz főnél nagyobb csoportok tervezett utazásáról a Gyermekvasutat előzetesen értesítsék.



Személyvonat Csillebérc állomáson


A csoportos utazást Hűvösvölgy állomás állomásfőnökénél legalább három nappal a tervezett utazás előtt kell bejelenteni az (1) 397 5394 telefonszámon. Közölni kell a tervezett utazás időpontját (év, hónap, nap), kiindulási és célállomását, melyik vonatot kívánják igénybe venni, valamint az együtt utazó felnőttek és gyerekek számát.

Az előzetes bejelentés alapján a Gyermekvasút vállalja, hogy a bejelentésben szereplő menetrend szerinti személyvonaton a szükséges szabad férőhely a csoport részére rendelkezésre áll. A bejelentett csoportok előnyben részesülnek azokkal szemben, akik utazásukat előzetesen nem jelentették be.

A csoportos utazás bejelentése alapján történő helyfoglalás díjmentes, azért a Gyermekvasút külön díjat nem számít fel. A résztvevőknek csak a díjszabásban meghatározott menetdíjat – nosztalgiavonattal történő utazás esetén a menetdíjat és nosztalgiavonati pótjegy árát – kell megfizetni.

Díjkedvezmények igénybevétele

A Gyermekvasúton a díjszabásban meghatározott típusú csoportos utazások esetén menetdíjkedvezmény vezető igénybe. A kedvezmény igénybevételéhez minden esetben írásos bejelentés szükséges.

A következő díjkedvezmények igénybevétele lehetséges:

  • Legalább tíz fő óvodás vagy állami gondozott gyermek együtt utazása esetén a kísérők kedvezményes vonaljegy váltására jogosultak. Tíz gyermek után két kísérő jogosult a kedvezmény igénybevételére.
  • Legalább hat fő tíz éven aluli gyermek együtt utazása esetén a kísérők gyermekjegy váltására jogosultak. Tíz gyermek után két kísérő jogosult a kedvezmény igénybevételére.
  • Legalább hat fő tíz-tizennégy éves korú gyermek együtt utazása esetén a kísérők kedvezményes vonaljegy váltására jogosultak. Tíz gyermek után egy kísérő jogosult a kedvezmény igénybevételére.

A felsorolt kedvezmények csak állomási személypénztárban történő menetjegyváltáskor igényelhetők. Vonaton történő jegykiadáskor tehát nem vehetők igénybe. Széchenyi-hegy, Szépjuhászné és Hűvösvölgy állomáson a személypénztár naponta, Csillebérc és Virágvölgy állomáson csak meghatározott napokon üzemel. A pénztárak nyitva tartásáról bővebb információ Hűvösvölgy állomáson az (1) 397 5394 telefonszámon kérhető.

A kedvezmények nem csak a letölthető űrlap felhasználásával vehetők igénybe. Ezzel azonos adattartalommal készített saját formátumú nyomtatvány is használható. Mindkét típusú bejelentő lapon egyértelműen szerepelnie kell a bejelentő szervezet pontos megnevezésének, bélyegzőjének, valamint a megrendelő aláírásának.

Kizárólag a díjszabásban feljogosított intézmények (óvoda, iskola, állami gondozottak ellátásával foglalkozó szervezetek, stb.) által szervezett csoportos utazás esetén vehetők igénybe a menetdíjkedvezmények. Egyéb intézmények (alapítvány, egyház, egyesület, gazdasági társaságok) kedvezmény igénybevételére nem jogosultak, így az általuk kiállított bejelentés alapján kedvezményes menetjegyet nem lehet kiszolgáltatni.

Csoportos utazással kapcsolatos egyéb kérdések

A csoportos utazások szervezésével kapcsolatos egyéb kérdésekkel szolgálati időben – napközben – Hűvösvölgy állomás állomásfőnökéhez lehet fordulni az (1) 397 5394 telefonszámon.