
Vonatmenesztés
Virágvölgy
állomáson |
2005.
október 1-én szombaton gyermekvasutas tanfolyam indul a MÁV
Rt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút és a Gyermekvasutasokért
Alapítvány szervezésében.
A tanfolyamot elvégző gyerekek
felnőtt vasutasok felügyelete mellett önállóan láthatnak el
szolgálatot forgalmi és kereskedelmi beosztásokban a
Gyermekvasúton.
A tanfolyamra azok jelentkezését
várják, akik:
– az általános iskola 4., 5.
vagy 6. osztályába vagy annak megfelelő gimnáziumi osztályba
járnak;
– legalább jó (4,0) az iskolai tanulmányi eredményük van;
– szüleiktől és iskolájuktól beleegyezést kapnak;
– megfeleltek az orvosi alkalmassági vizsgálaton.

Váltókezelő
János-hegy
állomáson |
A tanfolyam általában heti
egyszeri elfoglaltságot jelent. Egyik héten szombaton
reggeltől késő délutánig a Gyermekvasút állomásain és a
Gyermekvasutas Otthonépületben elméleti képzésen és gyakorlati
foglalkozáson vesznek részt a gyerekek. Másik héten pénteken
délután a Budapest VIII. kerület, Luther utca 3. szám alatt
található MÁV Rt. Baross Gábor Oktatási Központban (régi
nevén: Tisztképző Intézet) tartanak képzést. A vasúti
ismeretek tanulása közötti időt kirándulással és közös
játékkal töltik. A pontos időbeosztását a beiratkozáskor
minden tanfolyamos pajtás megkapja.
| |
Beiratkozás |
|
| |
2005. október 1-én
8:30-tól
Hűvösvölgyben
a Gyermekvasutas
Otthonépületben |
|
A gyermekvasutas szolgálat
ellátásához bizonyos fokú önállóságra és megalapozott vasúti
ismeretekre van szükség. A gyermekvasutas tanfolyam végén
vizsgát kell tenni, ahol a gyerekek számot adnak az
elsajátított ismeretekből.
Ezt követően a tizenöt
gyermekvasutas csoport egyikébe kerülnek, ahol az első öt
szolgálatban a már önállóan dolgozó pajtások mellett tanuló
szolgálatot látnak el. Ezután kapnak önálló
beosztást – először egyszerűbb,
majd egyre összetettebb és érdekesebb munkakörökben.

Gyermekvasutas
jegyvizsgáló |
A tanfolyam 2005. október 1-én
szombaton reggel beiratkozással kezdődik. A jelentkező
gyerekeket és legalább egyik szülőjüket vagy gondviselőjüket
8:30-tól várják a hűvösvölgyi Gyermekvasutas Otthonépületben.
Az első nap egyúttal az első
tanfolyamos nap is, tehát késő délutánig tartó elfoglaltságot
jelent a gyerekeknek.
A beiratkozáshoz a jelentkezők
hozzák magukkal kitöltött jelentkezési lapjukat. Ezen –
személyes adataik mellett – szerepelnie kell az orvosi
alkalmassági vizsgálat eredményének, amelyet a házi
gyermekorvos állapít meg és vezet fel a jelentkezési lapra. Az
iskola írásbeli ajánlását és a szülő beleegyező nyilatkozatát
is előzetesen ki kell tölteni.

Reggeli
zászlófelvonás
Hűvösvölgyben |
A beiratkozást követően a
gyerekek tanfolyami ifivezetőikkel, egymással és a
gyermekvasutas közösséggel ismerkednek játékos formában.
A
szülők részére a Gyermekvasút és a Gyermekvasutasokért
Alapítvány vezetői szülői értekezletet tartanak. A szülőket
tájékoztatják a gyermekvasutas tanfolyammal és a későbbi
szolgálatokkal kapcsolatos tudnivalókról.
A szülői értekezlet végén a
szülők írásbeli nyilatkozatot tesznek arról, hogy gyermekük a
hivatalos elfoglaltságok végén egyedül vagy milyen felnőtt
kísérővel engedhetők el.

Közös
daltanulás
az ifivezetőkkel |
A tanfolyam idejére a szombati
napokon biztosított étkezésért – a négy hónapra összesen 6000
Ft összegű – térítési díjat kell fizetni, amely a
beiratkozáskor fizetendő. Méltányossági alapon, előzetes
egyeztetést követően a térítési díj több részletben is
befizethető. A képzéssel kapcsolatos minden további költséget
a MÁV Rt. és a Gyermekvasutasokért Alapítvány fedez. Később, a
szolgálatok ellátásának napján a gyerekek étkeztetése is
díjmentes.
A délelőtt hátralévő részében és
a kora délutáni órákban a
gyerekek részt vesznek a bemutatkozó foglalkozásokon.
Megismerkednek a tanfolyami oktatókkal és azokkal a
szakterületekkel, amelyekkel a gyermekvasutas képzés során
találkozni fognak.

Gyakorlati
oktatás
Hárs-hegy
állomáson |
Délután a gyerekek utazást
tesznek a Gyermekvasúton. Ezt követően – az időjárási
viszonyok függvényében – rövid sétát tesznek a budai hegyekben
található valamelyik nevezetességhez.
A gyerekek tollat és néhány
színes ceruzát hozzanak magukkal. A tanfolyam elvégzéséhez
szükséges könyveket, füzeteket és egyéb nyomtatványokat a MÁV
Rt. térítésmentesen biztosítja. A nap végén tett rövid erdei
sétára való tekintettel a gyerekek alkalmas öltözetben és
cipőben jöjjenek a beiratkozás napján.
Mint minden szombati tanfolyamos
napon, az első nap is tízórait, meleg ebédet és uzsonnát
kapnak a gyerekek.

Gyermekvasutasok
Szépjuhászné
állomáson |
Az első tanfolyamos nap végén a
gyerekek 16:00 és 17:00 óra közötti időpontban érkeznek meg a
Moszkva térre. A megérkezés pontos időpontját a délelőtt
tartandó szülői értekezleten ismertetik. A Gyermekvasút eddig
az időpontig vállalja felnőtt felügyelet biztosítását.
A tanfolyammal kapcsolatban
bővebb információt a Gyermekvasút vezető oktatójától lehet
kérni e-mailben az
oktatas@gyermekvasut.hu címen vagy a (06 20) 331 4011
telefonszámon.
A jelentkezési lap
letölthető, vagy
beszerezhető személyesen a Gyermekvasút
állomásain. |