
Nyári
szerelvény
Szépjuhászné
állomáson
|
Elkészült a
Gyermekvasút 2001. évi utasszám statisztikája,
melyből kiderül, hogy 2001-ben ismét többen utaztak a Gyermekvasúton, mint a megelőző
évben.
A 2001. év folyamán összesen
378 ezren utaztak a Gyermekvasúton, ami 13%-os emelkedést jelent a 2000. évi 334 ezer főhöz
képest. Az utasszám a mélypontnak mondható 1994 óta – amikor is mindössze 188 ezer
utasa volt a Gyermekvasútnak – minden évben tízezres nagyságrenddel emelkedik. A
2001. évi utasszám több mint kétszerese az 1994. évinek.
A Gyermekvasút népszerűségének,
azaz az utasszám emelkedésének okai között kell említeni a szolgáltatások mennyiségi
és minőségi bővülését, valamint az alkalmazott alacsony viteldíjakat.
A csak hétvégenként közlekedő gőzvontatású nosztalgiavonat
önmagában körülbelül húszezer utast szállított. Az iskolai szorgalmi időszak végén,
a tanulmányi kirándulások idején közlekedő mentesítő vonatoknak köszönhetően
egyre több iskolás csoport választja kirándulásainak célpontjául a budai hegyeket
és utazik a Gyermekvasúton.
A Gyermekvasúton és környékén
rendezett szabadidős programok szintén hozzájárulnak a Gyermekvasutat igénybevevők
számának növekedéséhez. Az első ízben 2001-ben megrendezett hűvösvölgyi keskenynyomközű vasútmodell kiállítás utolsó
napján jelentkező utazási igények csak a Gyermekvasút maximális kapacitásának igénybevételével
lehetett kielégíteni.
A 2001-ben elért utasszám
eléri az 1980-as évek végén regisztrált értéket. A szolgáltatások javításával és bővítésével,
továbbá a viteldíjak alacsony szinten tartásával a Gyermekvasút tovább kívánja bővíteni
népszerűségét. |